f y
_
Warning: Illegal string offset 'payoff' in /chroot/home/shiatsus/shiatsu-shintai.hu/html/wp-content/themes/delight/page.php on line 27

Bottalo, Szív a kezeinkben

Warning: Illegal string offset 'subtitle' in /chroot/home/shiatsus/shiatsu-shintai.hu/html/wp-content/themes/delight/page.php on line 64

Siacu: A szív a kezeinkben

A siacut sokféleképpen lehet megítélni és meghatározni. Ma szeretnék a jelentésén elidőzni, a kezek használatán és a siacuban – és nem csak abban – történő használatuk speciális módján.

Mint minden terápia, a siacu is a hallgatáson alapul, de ez a hallgatás nyitottságból, rendelkezésre állásból és az adott pillanat iránti figyelemből áll. A siacuban a figyelem legfőbb eszköze a kéz. A kezek szorosan kötődnek a szívhez (nem csak a hagyományos kínai medicinában, elég, ha az olyan kifejezésekre gondolunk, mint az olasz „parlare con il cuore in mano” – őszintén beszélni, szószerinti fordításban „a szívet a kézben tartva beszélni”), a szív legközvetlenebb kifejezési eszközei. Tehát ha a kezünkkel hallgatunk, akkor a szívünkkel hallgatunk.

Munkánk azzal kezdődik, hogy kezünket, melyen keresztül kapcsolatot létesítünk a kezelendő sze­méllyel, fokozatosan és gyengéden helyezzük a testére. Ha a kapcsolat kialakítására tett mozgásunk tudatos, még a testi kapcsolat kialakulása előtt érezni fogjuk a másik személlyel kialakuló kontaktust, mely egy olyan energetikai kapcsolat, mely a kézzel történő testi érintésben konkretizálódik. Ezt követően egyszerűn csendes hallgatásba burkolózunk: nem gondolkodunk, nem választunk, és semmiről sem döntünk. Egyszerűen csendben, tiszteletteljesen hallgatunk.

Igen, tiszteletteljesen, mert olyan, mintha egy templomba léptünk volna be, egy felszentelt temp­lomba. És egy felszentelt templomban csendben és a bennünket átható misztikum érzése iránti tisztelettel kell viselkednünk.

Hallgatjuk a bennünk szabadon áramló energiát, mely kezeinken keresztül a másik személy felé áramlik. De ugyanakkor hallgatjuk azokat az érzéseket is, melyek a másik személyből áradnak fe­lénk. Ezek az érzések lehetnek testiek (feszültség, erélytelenség, merevség, meleg vagy hideg…), energe­tikai érzések (rezgések, lüktetés…) vagy érzelmiek (békesség érzése vagy szorongás, sírási vagy ne­vetési kényszer, félelem, bosszúság, nyugalom…). Olyanok vagyunk, mint egy radar, mely rezgéseket bocsát ki – és más tárgyakkal kapcsolatba lépve – válaszinformációkat kap; ha képernyőnk tiszta, könnyedén elolvashatjuk az összes kapott információt és észrevesszük, hogy az egész világegyetem itt, most a kezeink alatt áramlik.

De azért, hogy ez létrejöhessen, képernyőnknek átlátszónak és tisztának kell lennie, képernyőnk a szívünk. Ha szívünket üresen hagyjuk, mindennemű gondtól, vágytól, elvárástól, számítástól vagy ér­dektől megszabadítjuk, a dolgokat a maguk valójában leszünk képesek érzékelni; igazából nincs más teendőnk, mint az, hogy házunk kényelmes és vendégszerető legyen. Befogadni: azt is jelenti, nem gátolni; hagyjuk, hogy szabadon menjen, áramoljon: a végtelenből szívünkbe és szívünkből kezeink­be, kezünkön keresztül a másik személy felé, annak szíve felé, mely a mi szívünkkel egyet alkot. Az ujjnyomás közben figyelmesen és tudatosan mozgunk, hisz tudatában vagyunk annak, hogy mozgásunk csak eszköze annak a nagyobb mozgásnak, mely a szívből indul, és a szívben teljesedik ki.

Elegendő, ha mozgás közben megtartjuk a mozdulat tudatosságát. Miközben odatámaszkodunk, támaszkodás, a másikba történő „behatolás” mozdulata tudatos bennünk. Csak ez az egy dolog létezik: a másik személy irányában mozgunk, és ha a szívünkkel tesszük ezt, partnerünk megnyílik előttünk. Csak erről van szó! Nincs más tudni-, csinálni- vagy tanulnivaló; csak menni kell, a másik felé es a másikba, sőt, csak „hagyni kell menni”. Végül a menés gesztusában kimerül maga a menés is, a megállás, mivel az odafelé történő mozgás megvalósult. Mint ahogy a folyó vize átadja magát a tengernek, elveszve benne és befejezve saját mozgását, így adja át magát nyomásunk a nyomás mélységének. Mozdulatlanok vagyunk, mert a mozgás beteljesedett és nyugalmi állapotban vagyunk. A békéből, a nyugalomból születik a mozgás; hazatérünk, hogy feltöltődjünk a következő mozgásra. A visszatérés is erőlködés nélkül megy végbe: az energia vitt előre bennünket, ő is fog visszahozni, mint a ki- és belégzés, mint a vér lüktetése, gyengéden, természetesen.

Minden kezelendő pont olyan, mint egy bimbó, az általunk kifejtett nyomás pedig a meleg nap sugara, melynek hatására a bimbó virágba borul, s virágzás közben a pont felszabadítja illatát, beérik, beteljesedik, s hagyja, hogy egy pillantást vessünk mélyébe. Kezeink alatt érezzük ezt a gyengéd kinyílást: a kezünk alatt elhelyezkedő pont élettel teli, mozgásban van, változik, lüktet és rezeg. Hallgatjuk ezt a rezgést, és az általunk kifejtett nyomást hozzá igazítjuk. A világegyetem közepe minden pontban jelen van, és ha a pont belsejébe hatolunk, a világegyetem közepén találjuk magunkat. Csöppnyi énünk a világegyetem közepén meditálásba merül.

Amikor ebben az állapotban vagyunk, az összes eddig megtanult szabály értelmét veszti, feladatuk csak az volt, hogy segítsenek idáig eljutni, mint az a vezető, aki felvisz bennünket a hegyre, és a csúcsra érve, velünk együtt csendben gyönyörködik a látványban.

A technika arra kellett, hogy felfedezzünk magunkban valamit, amit elfelejtettünk; a technika semmit sem tanít, senki sem tanít bennünket semmire, csak segít az emlé­kezésben. Segít abban, hogy emlékezzünk forrásunkra és eredetünkre. Amikor célba érünk, letesszük a hátizsákot, mely az utazás során hasznunkra volt, készek vagyunk arra, hogy szükség esetén ismét a hátunkra vegyük, letesszük a földre és szabadon és könnyedén repülünk a szív szárnyán. Ez a békés, áldott állapot azonban könnyedén szertefoszlik, s akkor újból visszatérünk a szabályokhoz, technikához, teljes tudásanyagunkhoz.

Újból útra kelünk, de most már tudjuk, merre menjünk, a hátizsák sem olyan nehéz és a menetelés is könnyebb, míg – magunk sem tudjuk hogyan és miért – a világegyetem közepén találjuk magunkat, kitárulunk, és érzékeljük egy végtelen virág gyengéd illatát, még akkor is, ha körülöttünk nincsenek is virágok.
(Részlet Franco Bottalo 1995 októberében, az Olasz Shiatsu Szövetség Nemzeti Kongresszusán tartott beszédéből.)

Warning: Illegal string offset 'payoff' in /chroot/home/shiatsus/shiatsu-shintai.hu/html/wp-content/themes/delight/comments.php on line 20